...a békanyál a békák zöldszínű, szálas váladéka, amely a békalakta vizekben tömeges

Sietősöknek: Békanyál névvel valójában a fonalas zöldalgákat illeti a köznyelv. A zöldalgákat két nagy csoportba a zöldalgák (Chlorophyta) és a csillárkamoszatok (Charophyta) törzsbe soroljuk. Mindkét törzsbe tartozhatnak egysejtű, sejtkolóniát alkotó és fonalas szerveződésű algák. Ezeken kívül a zöldalgák között lemezes, míg a csillárkamoszatoknál gyökér és hajtásszerű részből álló telepes fajokat is találunk.

A teleptestes csillárkamoszat

Elmélyülésre hajlamosabbaknak: Vizeinkben sokfelé megjelenik a békanyál, ami fonalas zöldmoszatok tömegéből áll. A moszatsejtek láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, hosszú fonalakat képezve, amelyek egymásba gabalyodva sűrű moszatgyepeket képeznek.

Fonalas zöldalga tömeg egy lassúfolyású síkvidéki patak (Balatonszemes, Tetves-patak) vizében

A békanyál az erőteljes napsütésnek kitett vizekben intenzív fotoszintézist végez. A folyamatban képződő oxigén gyakran a felemeli a vízfelszínre a békanyál szövedékét.

A vízfelszínen úszó békanyál tömeg

Ha megmarkolsz egy úszó moszatcsomót és elkezded kihúzni a vízből, akkor fogalmat alkothatsz arról az óriási mennyiségű növénytömegről, amely a fonalas zöldalga túlszaporodásával keletkezett.

A vízből kihúzott békanyál

Az édesvizeinkben leggyakrabban előforduló két fonalas zöldalga csoportot már tapintás alapján is meg lehet különböztetni. Ha a zöld fonalak érdes tapintásúak, és az aljzathoz rögzültek, akkor nagy valószínűséggel egy Cladophora fajjal találkoztunk. Ezek fonalai elágaznak.

Cladophora fénymikroszkópos képe

A másik csoportba (Spyrogira) nyálkás tapintású, szabadon élő fonalas zöldalgák tartoznak. Ezek sejtjeiben már bogárnézővel vizsgálva is előtűnnek a csavar formájú (spirális) zöldszíntestek.

Spirogyra fénymikroszkópos képe

... a hangyák hasznos rovarok

Sietősöknek: A hangyák előszeretettel fogyasztják a levéltetvek által kiválasztott cukros váladékot, és hogy minél több csemegéhez jussanak, megvédik és terjesztik is e növényi kártevőket.

Levéltetvek ragadós galaj hajtásán

Elmélyülésre hajlamosabbaknak: Antropomorf szemléletről tanúskodik az állítás, miszerint léteznek hasznos és kártékony állatok. Egy birkapásztor például, akinek a nyájából a farkas elragadott már kisbárányt, feltehetően kevésbé tartja fontosnak az ordas fennmaradását, mint az a városlakó, aki a biológia órán hallott már a táplálékláncban betöltött fontos szerepéről, ráadásul még semmilyen atrocitás nem érte a farkas részéről. A gyermekmesék közismert pozitív hőse a hangya, amelynek hasznosságát leginkább a termesztett növényeket károsító hernyók és kifejlett rovarok elpusztításával magyarázzák. A kertészkedők kis barátja, a szorgalmas hangya azonban nagyon gyakran éppen a kertek egyik leggyakoribb rovarkártevőinek, a levéltetveknek elterjesztésében vállal főszerepet.
A levéltetvek lárvái tavasszal kelnek ki az apró tojásokból, majd a leveleket szívogatva 2-3 hét alatt fejlődnek ki. Ezek a szárnytalan nőstények megtermékenyítés nélkül (szűznemzés), elevenszüléssel hozzák világra utódaikat. Nyár elején megjelennek a szárnyas nőstények is, amelyek újabb növényeket hódítanak meg. Ősszel hím egyedek is megjelennek és párosodnak a nőstényekkel. Ez utóbbiak az ivaros szaporodás eredményeként rakják le az áttelelő tojásokat. A levéltetvek a növények testét behálózó edénynyalábokat csapolják meg, hegyes szájszervükkel nagy cukortartalmú (szacharóz) oldatot szívnak fel. A felvett cukor nagy részét nem tudják hasznosítani, ez mézharmat formájában hagyja el bélcsatornájukat. Ettől a cukros ürüléktől válik ragacsossá a levéltetvekkel ellepett növényi hajtás. A mézharmat kedvenc csemegéje a hangyáknak, amelyek szívesen nyalják fel a tetvek hátsóján előbukkanó cukros cseppecskéket. A hangyák oly nagy becsben tartják a levéltetveket, hogy elzavarják közelükből a velük táplálkozó katicabogár lárvákat és kifejlett egyedeket. Gyakran még ennél is továbbmenve a levéltetű lárvákat átszállítják a még meg nem fertőzött növényekre, jelentősen felgyorsítva a kártevők elterjedését. A hangyák levéltetvekkel való együttműködése ma már oly nagy károkat okoz a kertészetekben, hogy a mezőgazdászok már a hangyák ellen is vegyszerekkel védekeznek. Egy biokertészkedő ismerősömnek védekezésként azt javasolták, hogy a gyümölcsfái tövét kenje be egérragaccsal, amibe beleragadnak a levéltetveket szállító hangyák. A módszer a levéltetvesedés ellen jó volt, de a fák kérgét tönkretette a ragacs, ami kishíján a gyümölcsös kipusztulásához vezetett.

A levéltetvek legtöbbször a levél fonákán csoportosulnak, mert a levélerek (edénynyalábok) lefelé tekintő részét adja a cukrot szállító háncsrész

a fenyő termése a toboz

Sietősöknek: Az érett fenyőtoboz a növény elszáradt, megfásodott termős virágzata, nem pedig a termése. A tobozt felépítő tobozpikkelyek különálló termőlevelekből fejlődnek, ezek tövében ülnek a szárnyas magvak. Valódi termés mindig a termőlevelekből összeforrt termő zárt magházából fejlődik a zárvatermő növényeknél.

Erdeifenyő (Pinus sylvestris) tobozok a tűleveles hajtáson

Elmélyülésre hajlamosabbaknak: A virág és a termés növényi szaporító szervek. A virág elsőként a nyitvatermőkben alakult ki, ahová a fenyők is tartoznak. A nyitvatermők neve onnan ered, hogy női ivarú virágaikban a termőlevelek nem forrtak össze zárt termővé, magkezdeményeik szabadon, nem pedig egy zárt magházban fejlődnek. A termés csak a zárt magházból alakul ki, ezért a fenyőknek nincsen termésük. Női ivarú virágzatuk termőlevelei a tobozpikkelyek, amelyek tövében helyezkednek el a magkezdemények.

Feketefenyő (Pinus nigra) fejlődő toboza

Az „érett” fenyőtoboz valójában nem más, mint az elszáradt női virágzat, amelyből némi rázogatással hullnak ki a repítőszárnyas magvak.

Elfásodott erdeifenyő toboz

Porzós (hím) virágaik is tobozvirágzatot képeznek, amelyek nagy tömegben termelik a pollenszemeket, amik 2 légzsákot hordoznak. Ez a szelek szárnyán való terjedésüket segíti.

Feketefenyő porzós tobozvirágzatai

Feketefenyő porzós és termős tobozvirágzatai

A nyitvatermő név korábban rendszertani kategóriát is jelentett (törzs), de ma már a nyitvatermőket 4 különálló törzsbe soroljuk: cikászok, ginkófélék, gnétumfélék, fenyőfélék.